Most szókimondó leszek, úgyhogy aki prűd az nyugodtan élje tovább a prűd életét és ne olvasson tovább, mert hogy úgy mondjam neki ez túl... kemény lesz :) Én nem vagyok prűd, úgyhogy megírom.
Eleinte ezek a típusú dolgok rendben mentek, mert egyfajta meditációval (ha lehet meditációnak nevezni azt, hogy elmész sétálni a parkba) el tudtam vonatkoztatni, de ahogy múlik az idő ez egyre nehezebb... hmm... szóval... Szerintetek meddig bírja ki az ember úgy...? Mármint... értitek... az önmegtartóztatás jó dolog mert erőt ad (érzem! :) ) , de ugyanakkor vannak pillanatok amikor másra sem tudsz gondolni. Nem ez így nem teljesen fedi a valóságot... tudsz másra gondolni, mert közben eszel, iszol, alszol, teszed a dolgod, stb., de ebből az is következik, hogy ez nem csak pillanatokig tart... :) Azt hiszem erre szokták mondani, hogy az ember kívánós... vagy (+18!) ka*os... vagy hogy tombol a libidó... vagy virágnyelven megfogalmazva méhecske vagyok és a finom és illatos virágot keresem... :o És csak bonyolítja a helyzetet, hogy az se mindegy melyik virág az, mert én egy bizonyos virágot keresek... "Hát ez ciki." - mondaná valaki... Tényleg? Hát ahogy mondani szokás, a dolgok két emberen múlnak... ;)
Most pedig megyek és sétálok egyet a parkban! :)
