Tegnap reggel rekord mínusszal mérlegeltem, nem is emlékszem mikor jártam utoljára 74kg közelében... 2-3 éve biztos nem. Mindenesetre tegnap késő estére ha nem is mondom hogy nagyon jó kedvem lett, de legalább megláttam a gödörből kifelé vezető utat és ez akkora energiával töltött fel, hogy úgy éreztem megtettem az első lépést afelé, hogy végre a jövőre tudjak koncentrálni.
Ma reggel becsukott szemmel erősen Adára gondoltam és két perc után megcsörrent a telefon! Nem beszéltünk semmi lényegesről, mindössze tizenhat másodpercig tartott és az egész csak négy mondatból állt, de nem éreztem fájdalmat, csak valami egyszerű, letisztult, nyugodt és békés örömet.
Aztán úgy egy órával ezelőtt megjött az étvágyam is, amit az elmúlt négy hétben egyszer sem éreztem, mert mindig úgy kellett letuszkolni mindent. Szóval szokatlan érzés volt most odaülni az asztalhoz azzal az elhatározással, hogy én bizony sült oldalast fogok enni, de eljutottam odáig és ettem is egyiket a másik után. A harmadik közben - mikor máskor, ha nem épp akkor amikor nem foglalom le az agyam valamivel - eszembe jutott az, hogy nagyon gyorsnak és hatékonynak kell lennem, mert ez az egész lényegében egy versenyfutás az idővel és nekem előbb oda kell érnem a célhoz, mielőtt valaki más... ...és miközben ettem az oldalast és ezen gondolkoztam, lassan elkezdett görcsbe állni a gyomrom. Nem tudom, lehet hogy csak hirtelen terheltem meg a hasam, de egy idő után ráeszméltem hogy nem szabadna ilyeneken gondolkoznom, nem helyes, nem tesz jót, de... akkor feltettem magamban a kérdést, hogy mégis mivel tereljem el evés közben a gondolataimat, talán elemezzem ki az előttem pihenő abrosz mintáit, vagy mégis mit...? Így utólag azt gondolom ez az étel túl nehéz volt az én mostanában vízhez és kevés könnyű kajához szokott gyomromnak.
Ugyanakkor az, hogy mindenben a jót próbálom megtalálni abban is segít, hogy az ilyen gondolatokból is a jót akarjam kikovácsolni, azaz ha versenyfutás van akkor ez még inkább arra ösztönöz, hogy nincs vesztegetni való időm és bele kell lendülnöm a dolgokba és fogok is, mert számomra ez az egyetlen kifelé vezető út... és mindent el kell követnem és meg kell tennem azért, hogy eljöhessenek azok a napok, amikor a feleségem odasétál hozzám karjára ültetve a piciny babánkat, hogy a karomba zárjam őket. Hozzám simulva a szám szegletébe érzéki puszit ad, majd a nyakamra hajtja fejét és lehunyt szemekkel suttogón csak annyit mond...
SZERETLEK...
...ez az érzés és ez a pillanat mindennél többet ér...
...és bármit megtennék azért, hogy együtt élhessük át.
♥...SZERETLEK...♥
tiszta szívből és mindörökké
