Nem tudom mi lesz ezután.  Hova vagy hogyan tovább.  Nem mondanék igazat ha azt mondanám hogy nem félek.  Tudom, hogy még addig kellett ezt megállítani amíg lehetett.  De lehet hogy ezt Ő sem fogja megérteni.

   Mi a jobb?  Egy kapcsolat ahol a fogadat szívod... és néha kivetkőzöl magadból?  Vagy egyedül, társ nélkül?  Egyik válasz sem helyes.  Nincs jó válasz.  Az elsőnél magamat adom fel és olyasmit kockáztatok amilyenné sosem szeretnék válni.  A másodiknál... vissza a start vonalhoz.  Elindulni sincs kedvem.  Üresség.  Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre.  Bizonytalanság, hogy mi lesz ezután.  Bizonyosság, hogy ennél lejjebb már nincs.

   Még bénult vagyok.  Nem akarok az lenni, de egyelőre egy nehéz keltészta, egy maszlag van az agyam helyén.  Nem cikázik benne a sok elektron... csak fekszik, csöndben.  Nem tudom, hogy most az lenne a jó ha kezdenék valamit magammal, vagy az ha ilyen bénult maradnék.  Nyilván az előbbi.  Van egy irányom ami felé tartanom kellene... de azt sem tudom létezik-e a cél.  Azt tudom, hogy még nagyon korai indulni, még gondolkodni is az induláson.  De ha elvétem vagy nincs ott a cél... már tényleg semmi értelme semminek.  Akkor mindig is csak egy "fél"-nek fogom érezni magam.  Sose leszek többé egész.



   Most el kell mennem itthonról... ki valami tágas helyre ahol levegőt kapok.