Le ecseteltem a festékpöttyöt. Meg a hátsó lökhárítón lévő karcolásokat is. Már akkor is ott voltak az autón amikor megvettem. Arra jó volt, hogy koncentrálhattam valamire. Persze egész nap megállás nélkül rajta zakatol az agyam.
Néha már-már elhiszem, hogy tényleg nem vagyok neki fontos. Kizár a lelkéből és simán lemond vagy elnapol bármit, csak hogy azzal a másikkal találkozzon... és még akkor is csak egy talán... vagy egy majd megbeszéljük... A mai nap is ilyen volt. Egy majd megbeszéljük... és ez lett belőle... a semmi.
Soha nem gondoltam hogy képes vagyok elviselni ennyit... soha nem gondoltam hogy át fogok élni ilyeneket. Azt mondtam: ha menni akarsz, menj... de most kiderült, hogy sosem tudnám megtenni, mert szeretem... Sokszor nem mondtam el... csak abból tudhatta hogy látta a szememben... ahogy éltünk... boldogan. Szerelmesen...
