Ma azt álmodtam, hogy Adának futólag meséltem Csilláról (egy korábbi, másfél hétig tartó kapcsolatom) amikor Ő leült egy kanapéra és hátradőlve azt mondta hogy szerinte nem fog menni, mert biztos nem véletlenül került szóba Csilla. Én elképedtem és szinte hallottam ahogy az állam koppan a padlón... nem csak azért amit mondott, hanem azért is amiért mondta. Kapkodva és sírva térdeltem le elé és a lábai előtt bizonygattam, hogy "De nem, ne csináld ezt, ezzel semmi különöset nem akartam mondani, csak egy ártatlan történetet akartam elmondani!" és hogy "Ada, miért nem hiszed el hogy szeretlek, miért nem hiszed el hogy bízhatsz bennem, hogy bármit megtennék azért hogy boldog légy, miért magyarázol mindenbe valami rosszat ami nincs ott, miért adod fel és miért dobsz el???" De Ő csak nézett rám és a szája szegletében hamiskás mosoly ült... és tudtam, hogy rajtam mosolyog. Azon, hogy Őérte képes vagyok teljesen hülyét csinálni magamból...
Aztán felébredtem. Szürke vizi megint a karjaimban.
Vajon létezik-e nagyobb bizonyíték arra, hogy mennyire szeretsz valakit mint az, hogy még álmodban is érte sírsz...?
Egy újabb éjszaka újabb álma.
2011.11.01. 11:23 Gabi, a kispupák
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kispupak.blog.hu/api/trackback/id/tr283344474
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
