Bubba, a kis pupák...

   Minden jót amit tettél egy kapcsolatban le lehet mosni...  egy ártatlan mozdulattal a zuhany alatt, egy estével amikor hagyod magad rábeszélni még egy pókerre, egy kirándulással amikor a párod ott hagy majd számon kéri, hogy miért nem voltál mellette amikor lement...  Mindig vannak helyzetek amiken meg lehet sértődni... a kérdés csak az, hogy a másikat tesszük-e meg egyedüli oknak, vagy beismerjük hogy minden csak nézőpont kérdése és ha bízni akarunk a párunkban akkor nem csak azt a kérdést kell feltenni, hogy Ő mit csinálhatott volna jobban, hanem azt is hogy mi mit tehettünk volna azért hogy ez vagy az ne történjen meg, mert egy kapcsolatban minden  - MINDEN -  két emberen múlik.  Ha nem mész előre hanem bevársz  - ami normális lenne ha velem akarnál lemenni -  nem hagylak egyedül, ha nem hagyod rám hanem adsz egy puszit és a fülembe súgod, hogy fáradt vagy, bolond leszek új pókerbe kezdeni, ha viccesen annyit mondasz hogy "enyim" nem veszem ki a kezedből a zuhanyt amikor már a tusfürdőhöz nyúlsz és azt hiszem most csak azért tartod mert nincs hova letenni...  Vagy lehet továbbra is azon az úton járni, hogy mindent rám hagysz és csalódott közönnyel szemléled, hogy vannak dolgok amik nem úgy történnek ahogy szeretnéd, aztán konstatálod hogy mennyire nem is figyelnek rád... milyen esélyeket adsz egy kapcsolatnak, ha mindig csak utólag olvasol be a másiknak arról, hogy Te ekkor és akkor mit szerettél volna?  Hogy legyen jó hozzád valaki, ha neki adod az utolsó uborkaszeletes katonákat és hiába ajánlja fel hogy megedd, Te nem fogadod el, de utóbb mégis felrovod neki amiért megette?  Milyen esélyeket adtál egy kapcsolatnak, amiben a kedvesség mögött a másik tesztelése zajlott és akkor is a hibát látod benne, ha Ő jót akart neked?  És miután Te csak tesztelsz és mindenkivel megbeszéled az otthoni problémákat csak azzal nem akivel kellene, azt mondod: ez nem fog menni...?  Miért nem lehet akkor és ott közbelépni, miért nem lehet kiállni azért amit szeretnél ahelyett, hogy megsértődsz és a másikat teszed meg bűnbaknak a saját tehetetlenséged miatt?  Miért van az, hogy párok milliói meg merik beszélni ha valamit szeretnének, de Te inkább a háttérbe húzódsz és onnan szemléled némán ahogy tönkremegy a kapcsolatod, a kapcsolatod amit egy életre terveztünk összeköltözéssel, gyerekekkel, családdal, együtt kéz a kézben megöregedve?  Annyit kellett volna tenni, hogy beszélgetünk és nem egy-két havonta egy-egy nagyot amikor már nagyon be kell olvasni, hanem bármikor amikor úgy érezzük beszélgetni szeretnénk, akár a legkisebb, legcsip-csupp dolgokról is.  Ha egy kapcsolat sínen van, nem elég nézni ahogy lassan kisiklik és néhányszor jól oldalba veregetni, hogy ott is maradjon... kellenek a kis finomhangolások, a kis beszélgetések, a kedves utalások, mert ezek tartják mind-mind sínen az egészet és ha az egyik csak tétlenül néz, a másik nem fogja észrevenni hogy az egész oldalra húz...
   Megelőlegezett bizalom és nyíltság... csak ennyi kellett volna.  ...és hiába is mondanám, hogy még nem késő... Te már nem vagy itt, hogy elmondhassam neked...  Megértetted, de alkalmazni már nem akartad velem, pedig tudod hogy ez a megoldás.

   A legszomorúbb az egészben, hogy ezt már Ő is tudja, Ő is látja és hiába ment rá a közös életünk, a jövőnk... mert a megszerzett tudást, a tapasztalatot nem velem fogja kamatoztatni.  Mi szenvedtünk meg érte és mégis valaki más fogja leadatni majd a gyümölcseit... és ez nem fair.
   Nem fair, hogy valamelyik következő kapcsolatában miközben eszébe sem fog jutni mi az ami megtanította erre az egészre, majd azt fogja mondani: "Na igen, ez a kapcsolat működik!"