Most vasárnap is elmentünk szalonnát sütni, ezúttal a Róka-hegyre és Roland helyett most Pisti tartott velünk (Csabi mostoha testvére). Gyerekkorom egyik kedvenc játszóterepe volt a hegy csillogó sókristályokkal teli, kihalt agyagbányája. Emlékszem, 10-12 évesen a legkisebb félelem nélkül másztunk fel a sziklákon az akkor még néptelen és kiépítetlen bányához. Két úton lehetett menni: az egyik a sziklákon át vezetett, a másik a szakadéktól gyakran alig fél méterre húzódó meredek, agyagporos ösvényen. Az ösvénynek volt egy olyan része is ahol bármikor lezuhanhattunk volna: balról egy tüskés, tömör bokor szegélyezte az utat, aminek a jobb oldala egy földcsuszamlás alkalmával valószínűleg beszakadt a szakadékba. Ezen az 5-6 méteres részen szó szerint 20 cm választott el minket a zuhanástól (kb. ekkora volt a hely ahol el kellett férnünk). Bármikor kitörhettük volna a nyakunkat, de mi éveken át feljártunk. Talán azért, mert tudtuk hogy tíz emberből kilenc nem jönne utánunk és odafent sosem találkoztunk senkivel, legfeljebb egyszer-kétszer meglepett sziklamászókkal akik éppen ott gyakoroltak. Magunkénak éreztük a helyet, a mi terepünk volt, minden szegletét bejártuk, minden beugrót ismertünk. Mai fejjel már tudom, hogy szörnyen felelőtlenek voltunk és csak a szerencsén múlt, hogy sosem esett semmi bajunk.
Mostanra már rendesen kiépítették az egész bányát, természetvédelmi terület lett és a meredek helyekre ahol mi annak idején mi négykézláb másztunk fel, most mindenütt lépcsők és korlátok segítik a kirándulni vágyókat. Azt gondoltam felviszem a társaságot oda ahonnan a legszebb a kilátás, ahonnan szinte egész Budapestet belátni sütögetés közben. A kilátás és a hely óriási sikert aratott, mindannyian el voltak ámulva... örülök hogy ott voltunk.
Képek:
Készülnek a nyársra való
szalonna kockák.
Dézsmálják a termést... Tetten érve!
Gyönyörű a kilátás (persze ez egy hosszú záridős felvétel)
A valóságban ilyen sötét volt
Csoportkép
Csoportkép megint
Csabi magyaráz valamit...
...és az ősember felfedezte a tüzet...
Beszélgetünk.
Az ott már Üröm.
Kilátás oldalra...
...és ez Budapest.
Miközben ott ültünk a tűznél és hol beszélgettünk, hol a város fényeibe merültünk, éreztem hogy nekem ez az este vele lett volna teljes. Szerettem volna szorosan átölelni és az arcomat a hajába túrni... a szakadék felett ülve együtt kitalálni melyik fény mi lehet. Nem mondtam ki, de egész idő alatt hiányzott... most is hiányzik. Mindig is hiányozni fog.
