Bubba, a kis pupák...

   Jó ideje nem írtam semmit.  Nem mintha nem lett volna mit... de sokat dolgoztam, sokáig voltam fent és sosem jutott időm arra hogy írjak.  Inkább kifogásokat gyártottam hogy most éppen miért nem.  Mindig akadt valami munka és én mindig a munkát választottam.  Néha úgy voltam vele hogy írok, de nem volt ihletem.  Nem mindig van.  Amikor az ember ír, olyankor kimondja az igazságot.  Vagy legalábbis megpróbálja.  De hogyan mondasz ki valamit amivel nem tudsz szembe nézni...?  Ami olyan... na most írhatnám a lehangolóbbnál lehangolóbb jelzőket, de érne az valamit?  Változtatna ez bármin is...?  Változtatna bármin is az, hogy leírom hogy úgy érzem nincs célja az életemnek, hogy annyira nem tudok éjjelente aludni, hogy könyvet tudnék írni az éjszakai árnyékokról a szobám falán, hogy napról napra egyre többet gondolok arra hogy soha nem lesz családom, gyerekem... életem?  A legrosszabb hogy minden gondolatomat egyes szám első személyben kell kimondanom, mert nincsen Mi... csak én vagyok.  Csak én.
   Tegnap reggel segítettem egy régi barátom anyukájának elhozni az autóját egy márkaszervizből.  Amíg a szerelőre vártunk a kiállított autókat nézegettük és valahogy szóba jött hogy mi lesz a következő autóm.  Mondtam hogy családi autót szeretnék, mire elhangzott a kérdés, hogy "eszerint pár éven belül mindenképpen szeretnél családot?"... csípőből vágtam rá, hogy "igen, persze, mindenképpen!", de amikor odajött hozzánk a szerelő és volt pár percem elgondolkodni...  A kijelentés igaz volt... az elgondolás könnyelmű.  Vagy fordítva... ki tudja.
   Mostanában azon dolgozom éjjel-nappal, hogy új pályára állítsam a vállalkozást és a kiskereskedelem mellett betörjek a nagykereskedelmi piacra is.  A kapcsolataimnak hála a piacfelmérés után azt hiszem erre minden esély megvan, de ehhez még sok munkára lesz szükség.  De legalább látom az utat és ez sokat jelent.  Ennek jó hírnek kellene lennie most hogy a világ olyan amilyen.  De az egésznek a veleje hiányzik.  Mert az egésznek a célja az ami nincs.  Céltalan, üres.  Csak egy szerkezet, egy állvány, ami tart valahová, de nincs ami kitöltse, nincs ami éltesse.  Így érzem magam.  Nap nap után dolgozom, de lehangol és felemészt a helyzet, hogy mindennek semmi de semmi értelme.  Mindenemet elcserélném arra, hogy boldog lehessek a feleségemmel, a gyermekeimmel és boldoggá tehessem Őket.  Hogy egy család legyünk... de nincs Mi, csak én vagyok.  Csak én.
   Nem tudom meddig fog ez tartani és merre tart.  Néha ordítani lenne kedvem, néha sírni.  De ez még a jobbik eset, mert néha egyszerűen csak aludni szeretnék... de nem tudok.  Olyan vagyok mint egy utasok nélkül száguldó autó... működök, de cél nélkül.