Délben a Windows-om úgy gondolta, hogy túl unalmas az amúgy munkával teli életem és megbolondult... az Explorer - mint a Windows alapja - beadta a kulcsot és ezért ötből háromszor a gép sem indult el. Három és fél óra intenzív mesterséges lélegeztetést és sikertelen-sikeres adatmentést követően végre sikerült új életet lehelnem a notebookba. A meccs két félidőre volt bontható, az elsőben újraélesztéssel próbálkoztam és miután ez nem vált be, a másodikban új Windows-t szültem. A szünetben leugrottam a boltba beszélgetni, jó volt kicsit kiszakadni.
Amikor odabent leültem a volt íróasztalomhoz, eszembe jutott milyen sokszor vártam hogy vége legyen a napnak... hogy volt idő, amikor munka után mindig boldog voltam... boldog voltam, mert volt reményem. Boldogságom.
Nem ír ma már többet kezem,
Idő van s mégis várok,
Léptek futnak fel sebesen,
Tán az jön akire várok,
S ha Ő lesz az hát megölelem,
Két karom fonja be alakját,
Elsuttogom hogy szeretem,
S bearanyozom a napját.
Egy semmilyen nap
2009.02.23. 23:51 Gabi, a kispupák
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kispupak.blog.hu/api/trackback/id/tr91962134
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
