Ma hajnalban különös álmom volt.
Az egész álom egy vidéki kis pályaudvaron történt. Egyedül voltam egy nagyablakos, elfüggönyözött, földszintes épületben, ami talán ebédlő lehetett. Nem tudom miért de Ada mosolygós hangon felhívott. Miközben beszéltünk észrevettem, hogy az ablaktól pár méterre áll kezében egy gitárral és egy csokor tulipánnal és fürkészve nézi hol az ablakot, hol a bejáratot. Egyszerre felcsillant a szemem és kirohantam hozzá. Egy pillanatra kis mosollyal az arcunkon mindketten megálltunk egymás előtt... meglepetten azt kérdeztem: - Te itt? Ő azt felelte: - Igen. Hirtelen egymás felé léptünk és megöleltem. Becéztük, puszilgattuk egymást és aranyos kis szavakat suttogtunk egymás fülébe, a világ körülöttünk forgott... Éreztem az illatát, a bőrét, a szerelmét... Boldog voltam és tudtam hogy Ő is boldog.
Aztán megjelent két roma lány és kérték hogy menjünk oda hozzájuk mert találtak az úton egy autó-indexet és hogy nem-e a miénk. Mondtuk, hogy köszi de nem, nincs ilyenünk, de ők rámenősek voltak, egyre csak bizonygatták, de végül odébb álltak. Ezután egy homályos rész következik, mert nem tudom hogy kerültem Adától távol, mintha csak egy percre mentem volna odébb és már mentem is vissza hozzá. Azt tudom hogy jó hírem volt számára, talán a vonatok indulását néztem, nem tudom. Mire vissza értem, Ada kezében egy telefon volt, a haja rövidebb, egyenes szálú és fakó vörös lett és láthatóan sietett valahová. Hirtelen mintha kicsit felbolydult volna a kis pályaudvar és elkezdett beesteledni. Meglepődve kérdeztem hova megy, de Ő félig elfordult és haragosan a telefonba válaszolt a túloldalon lévőnek, hogy "Neked is pont a legjobbkor jut ilyen az eszedbe!". Nem értettem semmit, nem értettem mi történik, mentem utána majd pár másodperc után még mindig a telefonnal a fülén megfordult és sajnálkozón a kezembe nyomta a tulipánokat, azzal elindult tovább. Teljesen ledöbbentem... Miért kaptam tőle a virágokat? ...és most mi ez az egész? Ekkorra már teljesen sötét lett, csak a pályaudvar lámpái világítottak, viszont a dolgukra siető emberek között feltűnt egy csoport nevetgélő fiatal és Ada látszólag hozzájuk csatlakozott még mindig bosszúsan telefonálva. Mentem utána hogy kérdezni tudjak, de a tömegben egyszercsak felismertem Lehit... (Ada egyik korábbi barátja) Kezet fogtam vele, de a döbbenetem csak még nagyobb méreteket öltött és megkérdeztem "De Te hogy kerülsz ide...?", mire mosolygós, lekezelő hangon megfordulva és hátrafelé lépdelve annyit válaszolt hogy mekkora balfék vagyok és Ada sokkal jobban érezte magát Ővele (ami tudom hogy nem igaz!) és valami csillagokat említett. Aztán nemtörődöm módon megfordult és tovább ment a többiekkel. Utána szóltam még mindig ledöbbenve, hogy "De neked barátnőd van, nem??". Csak a válla felett szólt vissza: "De igen." és ment tovább.
Körbe néztem, de Adát már nem láttam sehol, valahol a csapattal ellentétes irányban eltűnt az emberek között. Percekig szaladgáltam jobbra-balra hátha megpillantom és úgy tűnt tudja hogy ott vagyok, éreztem hogy figyel... de nem találtam meg. Közben a pénztárnál láttam egy alacsony, rövid, fejete hajú lányt és tudtam hogy Ada ismeri de nem tudtam beazonosítani ki lehetett. Arra gondoltam Ada Lehiékkel fog tovább menni, így ott maradtam nem messze a csapattól, de ketten is elsétáltak mellettem és meglöktek a vállukkal. Amikor az egyiküknek azt mondtam bunkó, vissza fordult és nekem jött. Letepertem. Erre a többiek felkapták a fejüket és egy másik fiú jött nekem, Őt is a földre tettem. Aztán jött egy magas gyerek és vele nem tudtam mit kezdeni, mind a ketten a földre kerültünk. Nem törődtem a fiúval, csak Adát akartam megtalálni és sietve elindultam arra amerre eltűnt, de a notebook táskám a fiúk mellett a földön maradt, így visszamentem érte (ezelőtt nem emlékszem hogy nálam lett volna). Megint odamentem a pénztárhoz és a nyakamat nyújtogatva kerestem hátha megpillantom, de Adát ott sem találtam a néhány sorban álló ember között. A sínek felé vettem az irányt és egyszer csak megpillantottam Red-et. Ő egy pár évvel fiatalabb fiú, úgy 10 éve együtt voltunk egy 11 fős baráti társasággal Horváthországban nyaralni, néha még szoktam látni az utcán, mert elvileg Ő is errefelé lakik valahol. Nem ismeri Adát.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem őszinte meglepettséggel, Ő pedig ahogy szokta, olyan félszeg félmosollyal válaszolt:
- Csak úgy erre jártam.
Hirtelen felötlött bennem a kérdés...
- Adával találkozol?
- Hát... igen, azt hiszem.
- De merre van? - néztem körül.
- Nem tudom, elvileg már itt kellene lennie. - és Ő is körülnéz.
Közben elkezdett az állomásra begurulni egy vonat és emberek mentek mindenfelé. Volt aki fel akart szállni a vonatra és az állomás elejére vagy végére sietett és volt aki csak egyszerűen elrobogott mellettünk a pénztárak felé. A vonat másik vége felé néztem, Red pedig azt mondta, hogy arrafelé kellene lennie, de biztos hogy nem indult el sehova.
- Ha találkozol vele, kérlek mondd meg neki hogy szeretem. Ugye megígéred? - kértem Red-et.
- Hmm... de tulajdonképpen... - valamin gondolkozott, de nem tudta megfogalmazni.
- Ugye megmondod neki?
Látszott hogy valamit kérni szeretne tőlem, én pedig mondtam neki, hogy bármit, bármit kérhet, rendben. Bármit kérhet megteszem, elmondom, csak mondja meg Adának hogy szeretem. De végül nem mondta meg mire gondolt... Csak annyit mondott:
- Mindegy, nem érdekes...
- De ugye meg mondod neki? Ugye megmondod neki hogy szeretem? - kérleltem.
- Igen. Megmondom.
Felébredtem...
