Ha leejtesz egy tányért vagy poharat, hangos csörömpöléssel törik össze. Ha egy székláb törik el vagy leesik egy kép a falról, az is zajt fog csapni. Csak a szíved az ami ha összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. Úgy hallgat, hogy már azt kívánod bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmed a fájdalomról. De ha mégis adna valami hangot, az csak belső hang. Torkaszakadtából üvölt, de nem hallja más csak Te, de olyan hangosan, hogy beleroppan a füled és megfájdul a fejed. Fel s alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa... ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik! Egy csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat ami az érzelmei rabjaként ordít bele a világba...!!!
Ez van a szerelemmel... senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják! De amikor eltörik mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki... senki sem hallja...
Néma
2011.11.07. 23:55 Gabi, a kispupák
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kispupak.blog.hu/api/trackback/id/tr873362303
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
