Bubba, a kis pupák...

5. nap.  77.2kg

   A körülményekhez képest jól éreztem magam a hétvégén Nyíregyházán, ahol annyi mindent tömtek belém, hogy sikerült felszednem egy kilót.  Jól éreztem magam és Vivi szülei is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.  Sokszor már egyenesen elszégyelltem magam amiért ennyire törődtek velem, de végső soron ez is segített abban hogy össze tudjam szedni magam és kifelé ne látszódjon minden percben a fájdalom.
   Magányos érzés ismét egyedül aludni.  Nem találom a helyem.  Éjszaka nem tudom eldönteni, hogy a jobb oldalon, a bal oldalon, vagy középen aludjak.  Sehogy sem jó.
   Széthullottam?  Nem tudom...  nem ez a megfelelő szó...  inkább azt mondanám, hogy élek és mozgok jelenlét nélkül.  Itt vagyok és mégsem.  Emberekkel beszélek, teszem a dolgom, de nem duruzsol, Nem Robban, NEM BÖMBÖL a motor... csak halkan jár és nem készül semmire.  Nem tudom mi van most.  Bízni nincs miben, mert olyan érthetetlen az egész.  Magyarázat nélküli.  Mint amikor beleharapnál a töltött paprikába, de eltűnt belőle a hús és senki nem tudja megmondani miért.  Hiába kérdezel, hiába próbálod megfejteni a megoldást, válasz helyett csak széttárt kezeket látsz.  És aztán már Te is csak nyammogsz a várt ízek nélküli fonnyadt paprikán és nem értesz semmit.  Gondolkoznál, de nincs min, mert nincs feladvány, nem adtak feladatot, nem mondták meg mit kellene tenned és bármit teszel, nincs köszönet, nincs jutalom, nincs eredmény és nincs válasz... úgyhogy Te csak lassan, magányosan és jelenlét nélkül rágsz tovább és nézed a semmit... mert nem tudod mi van.