Elfuserált élet. Mindennapi emlékezés, gondolkozás, megbánás, vágyakozás... sírás halkan, pityeregve. Nem minden nap. Csak amikor összegyűlik. Egy-két hetente. A "Képek" mappa elővigyázatos kerülése. Ha 1-2 havonta mégis belenéz, sírás. Hosszan, levegő után kapkodósan. Könnytől sósra kimart, vörös szemekkel távolba révedő tekintet. Önvizsgálat. Tehetetlenség miatti bénaság és ami ezzel jár... elhagyatottság. Magány.
Újra és újra rádöbbenés... nincs esély jóvátenni. Nincs esély megmutatni a fejlődést, a változást. Nincs esély újra érezni a kapaszkodó kezét, a vállhoz simuló arcát, a hajának lágy illatát... Nincs esély újra hallani a hangját, a kedves kérdést, a nevetést. Nincs esély a nap végén újra látni a fáradtságot a szemében és odamenni, szelíden átölelni, nyugalmat és oltalmat adni, szeretni...
...és a Karácsony? Küldtem volna ajándékot, de volt aki nem kiváncsi rám, volt akinek illetlen lett volna küldeni és volt akinek a szüleitől még augusztusban kaptam egy sms-t, hogy ne küldjek többé semmit. Küldtem volna sms-t...? Felesleges. Én is az vagyok.
Érzések... ömlesztve
2010.01.12. 16:48 Gabi, a kispupák
2 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kispupak.blog.hu/api/trackback/id/tr21666850
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mackóka (törölt) 2010.01.15. 01:29:58
Ezt ne...kérlek.
Állj a tükör elé és mondd ki hangosan: VÉGE. Nem kellek neki.
Tovább kell lépni. Főleg ennyi idő után. A kapcsolatotok valószínűleg úgysem működött volna. Kár a múlton keseregni. Tudod: ne sírj, hogy vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.
Állj a tükör elé és mondd ki hangosan: VÉGE. Nem kellek neki.
Tovább kell lépni. Főleg ennyi idő után. A kapcsolatotok valószínűleg úgysem működött volna. Kár a múlton keseregni. Tudod: ne sírj, hogy vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént.
Gabi, a kispupák 2010.02.09. 16:46:26
"Tovább kell lépni. Főleg ennyi idő után."
Ez igaz, de nem könnyű.
"A kapcsolatotok valószínűleg úgysem működött volna."
Ez nem igaz. Köszönöm hogy vígasztalni próbálsz, de a kapcsolatunk működött, csak zavarosak voltak a körülmények és ezektől én is összezavarodtam. A kép már nagyon régóta kitisztult, de Ő csak arra emlékszik amivel megbántottam és a szemében ez talán még most is minden szépet ami történt, elnyom. Nem próbálok mentségeket keresni, de az akkori lehetetlenül egyedi körülmények váltották ki azt amit tettem, soha ez előtt és soha ez után nem voltam ilyen, mindig is elítéltem az ilyesmit. De Őneki talán már csak így maradok meg... pedig egyetlen érintéséért, egyetlen vele töltött drága percért bármit képes lennék megtenni.
"Tudod: ne sírj, hogy vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént."
Nem így kellett volna történnie. Már családunk lenne... Istenemre, a legkisebb kétségem sem lenne afelől, hogy a tökéletes helyen vagyok a tökéletes emberrel és nem számít ha másnak nem tökéletes, nekem az. Teljesen kiegészítettük egymást... de miért is próbálom ezt megmagyarázni valakinek aki nem volt ennek részese... úgy sem hiszi el. Úgy sem érti meg.
Ez igaz, de nem könnyű.
"A kapcsolatotok valószínűleg úgysem működött volna."
Ez nem igaz. Köszönöm hogy vígasztalni próbálsz, de a kapcsolatunk működött, csak zavarosak voltak a körülmények és ezektől én is összezavarodtam. A kép már nagyon régóta kitisztult, de Ő csak arra emlékszik amivel megbántottam és a szemében ez talán még most is minden szépet ami történt, elnyom. Nem próbálok mentségeket keresni, de az akkori lehetetlenül egyedi körülmények váltották ki azt amit tettem, soha ez előtt és soha ez után nem voltam ilyen, mindig is elítéltem az ilyesmit. De Őneki talán már csak így maradok meg... pedig egyetlen érintéséért, egyetlen vele töltött drága percért bármit képes lennék megtenni.
"Tudod: ne sírj, hogy vége lett. Mosolyogj, mert megtörtént."
Nem így kellett volna történnie. Már családunk lenne... Istenemre, a legkisebb kétségem sem lenne afelől, hogy a tökéletes helyen vagyok a tökéletes emberrel és nem számít ha másnak nem tökéletes, nekem az. Teljesen kiegészítettük egymást... de miért is próbálom ezt megmagyarázni valakinek aki nem volt ennek részese... úgy sem hiszi el. Úgy sem érti meg.
