Ma elmentünk Csabival, Pistivel (Csabi mostoha-öccse) és Ágival görkorizni (Pisti biciklivel jött). Ágit FNS-ről ismerjük, Ő is kb. másfél hónapja kezdett görkorcsolyázni, bár már három éve jégkorizik, így neki egy csöppet jobban megy mint nekünk.
Minden alkalommal kicsit jobban megy és többet bírok, ma pl. átmentünk Budára a Petőfi-hídon, végig mentünk a rakparton és visszajöttünk a Lánc-hídon. A hosszú út ellenére ma már csak egyszer estem, azt is előre és csak azért mert amikor egy lejtőn jöttem lefelé Csabi elkiáltotta magát hogy "Vigyázz!", mire hevesen elkezdtem fékezni és elestem, szerencsére a védőfelszerelés tökélesen működik, egy karcolás nélkül álltam fel. Az előre esés jobb mint amikor hátra felé vágódik az ember a földhöz, Csabinak ez utóbbiból ma kijutott egy, Ági éppen azt mondta milyen jól megy neki, mire két másodperc múlva puff.
Visszafelé Csabival a Margit körúton fagyiztunk egyet, aztán elbúcsúztam tőlük és hazajöttem. Amint levettem a lábamról a korit megéreztem az elveszettnek hitt vádlimat, iszonyatosan megkeményedett amióta görizünk.
Holnap megint megyünk FNS-re, de biciklivel leszek, hosszabb távon azért még nem tudom tartani azt a tempót ami oda szükséges, feltartani meg nem szeretnék senkit, előbb-utóbb majd eljön az én időm... talán másban is...
