Bubba, a kis pupák...

   .A változatosság kedvéért ezzel álmodtam abban a 4 órában amit alvással tudtam tölteni.  Annak a pár embernek aki ide téved talán úgy tűnhet "Mekkora egy agonizáló állat, mint egy hátára fordult bogár, aki azt hiszi itt a világ vége.".  Nem tudok erre mit mondani vagy csak nem akarok.  Senkivel nem akarok már vitatkozni.
   .Való igaz, hogy még soha nem szenvedtem ennyit valaki után.  Tudom hogy az én hibám, egyedül én tehetek róla hogy ilyen sokáig eltart.  De... nap mint nap átélem és képtelen vagyok megérteni hogy anno hogyan tudtam egy-egy dologban úgy kifordulni magamból.  Annyira hirtelen és annyira egy csapásra lett tökéletes minden, hogy a sikereken felbuzdulva elkezdtem átlépni a határokat.  Azelőtt soha nem történt velem olyan hogy bármit csináltam, minden összejött.  A mámorban úszva azt gondolhattam, bármit teszek sínen maradok.  Aztán mindennek meg lett az eredménye.  Sosem kaptam még ekkora pofont az élettől.  Azt hiszem az mindent elárul, hogy tisztában vagyok vele: megérdemeltem.
   .Ha az ember talál valakit akivel hihetetlenül mély lelki társak lesznek, aki éjszaka azt gondolván hogy a párja alszik azt suttogja a fülébe, hogy szereti, hogy nem akar tovább keresni és hogy boldog hogy megtalálta Őt... ha az ember a barátainak egy házibuli konyhájában azt mondja hogy "Igen, Ő az igazi." és ha könny lábad a szemébe a boldogságtól, mert a másiknak jó napja volt és nevet a telefonban... akkor az az ember a legszerencsésebbek egyike.  És ha elrontja és nincs lehetősége javítani, olyan lesz mint én.  Folyton csak a miértre keresi a választ.
   .Ha ez még nem lenne elég és hogy a béklyó teljes legyen, folyamatosan reménykedtem.  Reménykedtem abban, hogy ha letelik az a fél év, talán majd ismét beszélgetni kezdünk, talán ismét találkozunk... és ha látja a jó irányba való változást, talán arra is lát egy pici lehetőséget, hogy adjon egy picike esélyt.
   .Reménykedem-e még?  Nem tudnám megmondani... nem akarom kimondani, nem akarom elfogadni, de valójában az összes reményem önámítás volt.  Sokkal valószínűbb az, hogy soha nem akar többé találkozni velem mint az, hogy bármi esélyem is lenne vagy lett volna.  Remény az volt... esélyek azt hiszem csak a képzeletemben.
   .Mit vártam attól, hogy az elmúlt 5 hónapban nem is beszéltünk...?  Nem tudom biztosan.  Valamiféle lelki békét, megnyugvást... tiszta lapot.  A legegyértelműbb változás az, hogy miután minden nap eszembe jut mit rontottam el, most már érettebben állnék hozzá egy kapcsolathoz.  Ebben az egyben teljesen biztos vagyok.  Sajnálom hogy úgy néz ki elkéstem vele.

   .Külön említést érdemel a mai napra küldött Harmónia kártya.  Állítólag a mai napomat egy dolog hatja át: a Csoda.   Nem tudom merjek-e még hinni a csodákban...