Szar kedvem van. Legszivessebben bebújnék az ágyba és aludnék, de dolgozni kell. Vagy nem is az ágyba. Valami homokfövenyes tengerpartra, valahol az angol vagy inkább ír partokon, ahol fúj a szél és csak néha-néha süt ki a nap a bozontos, darabos kis felhők alól. Lemennék a tenger fölé egy itt-ott sziklákkal tarkított domboldalra egy párnával és egy takaróval. Csak feküdnék párnával a fejem alatt és nem csinálnék semmit. Hallgatnám a sirályok énekét és a tenger mély morajlását, a hullámok sercegő, lassú ütemét, a szél hangját a sziklákon megkapaszkodó kopár fűszálak között... Hallgatnám és nézném a távolt. és elaludnék. Félálomban hallanám ahogy halkan fügyül a tova suhanó szél... érezném az arcomon a néha kibúvó nap melengető sugarait. Azt az érzést, amit gyermekkoromban annyira szerettem. A nyugalmat. Ez lenne az utolsó dolog, az utolsó érzés... jó lenne így...
Az utolsó...
2009.02.06. 10:36 Gabi, a kispupák
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kispupak.blog.hu/api/trackback/id/tr93925983
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
