A napokban beszéltem Adával, felhívott telefonon.  Azt mondta már pár napja próbálkozik elérni a vonalason mert csak úgy beszélni szeretett volna, úgy látszik éppen akkor sosem voltam telefonközelben.
   Talán ha kétszer 20 percet beszéltünk, de azt hiszem következetesen kerülte kettőnk témáját, de nem volt miért mert én sem próbálkoztam semmivel.  Néha az volt az érzésem hogy beszélgetünk, de egyikünk sem arra gondol amiről éppen szó esik és nem merünk belekérdezni abba amire igazából kiváncsiak lennénk és azokat a pici, tapogatozó csápjainkat éppen csak annyira merjük kinyújtani a másik felé, hogy ne legyen feltűnő.
   Amikor Ada egy poénon nagyot nevetett, a kishúga  - Orsi -  is elkezdett érdeklődni hogy kivel beszél és amikor megtudta... nagyon jó érzés volt hallani a hangját... amíg együtt voltunk, Ada többször is mondta hogy a testvérei soha egyik barátjáért sem rajongtak ennyire és Ő ennek is mennyire örül...

   Azt hiszem ezt a bejegyzést itt most abba is hagyom.


   Talán még annyit, hogy pár nappal később ismét küldtem az ismeretlen ismerősnek, K.Dávidnak egy őszinte levelet.  Van egy sejtésem hogy ki lehet...

 

   Egyébként pedig köszönöm, jól vagyok :).