Ma végképp rájöttem hogy nem szabad elfelejtenem enni... mondjuk egészen pontosan nem is arról van szó hogy elfelejtenék. Nem kívánom. ...és ezért elfelejtem. Persze néha már tényleg enni kell, erre legtöbbször a délutáni, esti órákban kerül sor. Kivéve tegnap és tegnapelőtt, mert amint hazaértem se TV, se gép, úgy eldőltem mint egy fa. Mondjuk a tegnapi nap után ez várható volt, jobb volt nem gondolkodni a délutánon. Azt hiszem ebből a találkozásból most nem lehetett jobbat kihozni, mert teljesen őszintén elmondtam a gondolataimat és azt amit szeretnék. Nem tudom miért hallgatott el... talán hosszú ideje most először bizonytalanodott el... de lehet hogy teljesen más oka volt... nem tudom. Nem tudom :(
Tegnap volt munka, de amennyi ma volt... Este annyi doboz állt előttem hogy ki sem látszódtam mögüle. <- de fura ez a szó. Mondjuk a sok munkának köszönhetően és annak hogy vadásztam a címeket mert otthon hagytam a kisokost, délután meglett az eredménye... egyik pillanatról a másikra szaladtam ki a WC-re mert mint derült égből a villámcsapás rám tört a hányinger, de nem lett folytatása mert egész nap nem ettem semmit... ami csak akkor jutott eszembe. Az is lehetett az oka hogy ma vettem a fiúkkal egy Tiger nevű fél-literes energiaitalt. Szénsavas mint a többi, gondolom tele van mindenféle adalékkal, koffeinnel, igazi műanyag ital. Gondoltam ma nem alszom el. Talán a felét ha megihattam, de a többi energiaitalhoz hasonlóan természetesen ez is szénsavas és lehet hogy ez a "no kaja + Tiger bomba" nem tetszett a bendőmnek. Valahol megértem, de gyorsan felszívódhatott mert hírmondó sem maradt belőle. Pedig egyszer már ittam ilyet és akkor nem volt semmi gond. Persze akkor még rendesen ettem. Szóval enni kell. Már csak azért is, mert nem is emlékszem mikor voltam utoljára 72 kiló, de nem is érdekel, kezd eltűnni a hasam.
Utána meg attól lettem ideges, hogy amikor este jöttem haza a postáról elkezdtem számolgatni a mai eredményt... kétszer számoltam át, de akkora szám lett a vége amit inkább nem írok be mert csúnya szemmel fognak rámnézni az emberek... persze ennek örültem is, de nem akartam elhinni és ettől meg elkezdett remegni a gyomrom. Fura... nem, nem fura. Inkább lehangoló érzés, hogy örülnöm kellene de mégsem megy mert nincs kivel megosztani az örömet és most nem a barátokra gondolok... Egyedül valahogy nincs íze a sikernek. Ha most együtt élnék valakivel, holnap elcsalnám valahova és vennénk mondjuk egy... nem, nem LCD TV-t :). Egy olyan dolgot aminek Ő is örülne. Egy mosogató gépet vagy egy hűtőszekrényt, egy ízléses szobanövényt kaspóval, nem tudom, valamit amitől felcsillan a szeme. Persze lehet hogy másra vágyna, de ott úgyis kiderülne, a lényeg hogy fülig érjen a szája és lássam amint elönti a büszkeség hogy gyarapodik a birodalma és hogy gondolatban már azon elmélkedik hol lesz a helye az új jövevénynek. De most... most mi történik? Semmi. Egyedül nem tudom örömmé tenni a sikert, mert nem lehet. Mert annak szeretnék örömet szerezni aki az utcán megfogja a kezem mert jól esik neki...
Zuhany
Itthon végre ettem valamit, előtte zuhany. Rájöttem hogy szeretek zuhanyozni, az ember teljesen automatikusan tesz mindent és így olyan mintha önműködő masszírozás közben tudnál gondolkodni. És furcsamód szinte mindig jó dolgokra gondol az ember... talán a tusfürdő illata teszi... vagy a vízsugár megnyugtatóan egyenletes zaja... vagy a hab küzdelmének látványa amint a lefolyó felett köröz és próbál fent maradni a víz színén... szeretek zuhanyozni. Megnyugtat... és nem mellesleg tiszta leszel. Ha már zuhany...
Azt hiszem lefekszem aludni, jobb nem gondolkodni. Bár reggel megint fogok, ez már megszokássá vált. Holnap kártyaparti, ott legalább elterelődnek a gondolataim. A legutóbbi két alkalommal második voltam, az azelőtti kettőn pedig harmadik, most már csak összejön, nem? Bár nem ezek a fontos dolgok... azok nem győzelemről szólnak. Hanem a boldogságról. A boldogságról, együtt...
