7. nap. 75.4kg
Tegnap letöltöttem az X-Faktor utolsó két részét, de a végére elkezdett fájni a fejem és szédültem. Ismét bevettem egy Rhinathiol-t és éjszaka izzadtam is, de tegnap óta annyi a különbség, hogy most már nem egyszerűen köhögök hanem fulladok is és három percenként fújom az orrom.
Amikor múlthét szerdán hazavittem furcsán viselkedtek velem a szülei. Szerettem volna megpuszilni az anyukáját akire már jó ideje úgy tekintettem mint az anyósomra, de Ő csak az előszoba végéből integetett. Besétáltam a nappaliba mert éreztem, hogy ez így nem lesz jó és amikor puszilkodás közben meg akartam ölelni... éreztem a távolságtartást. Az apósomat sem értettem. Ő volt az aki mindig elsőnek köszönt el tőlem, aki soha ki nem hagyta volna azt hogy megfogja a kezem és megöleljen, de most búcsúzkodás közben kijött a konyhából és anélkül hogy oldalra nézett volna csak odasétált a kanapéhoz, belefeküdt és mereven elkezdte nézni a TV-t. Nem tudom elképzelni, hogy nem vette észre hogy most hoztam haza a lányát... és nem értem mi történt. Nem értem miért viselkedtek így velem amikor tudják, hogy szeretem a lányukat és mindent megtennék érte. Azt gondoltam bíznak bennem, úgy éreztem befogadtak, megszerettek, apósom alig több mint egy hónappal ezelőtt még tervekkel teli tekintettel és igazi mosollyal veregette meg a vállam amikor eladó házat néztünk, most pedig... szó szerint tudomást sem vett rólam. Mintha ott sem lettem volna.
Csabi és Viktor már vártak, Vivi leltározott ezért még azelőtt elaludt hogy odaértem volna. Kimentünk a konyhába, előkerült egy-egy doboz sör és koccintottunk valami rövid itallal is. Lassan elkezdtünk beszélgetni aztán elkezdett folyni, ömleni belőlem a szó. Egy idő után észrevettem, hogy leitattak, de akkor már az sem érdekelt, csak beszéltem és sírtam, sírtam és beszéltem, szünet nélkül mint egy gép. Két óra múlva aztán elfáradtam és befeküdtem a vendégágyba, ahol két perc alatt el is aludtam, de ez két napi alváshiány után nem volt meglepő. Sokszor forgolódtam és sokat voltam fent éjszaka. Aztán reggel amikor Vivi felébresztett megkérdezte jól vagyok-e, de a kérdést követő pillanatban sírógörcsöt kaptam és csak Csabival ketten tudtak megnyugtatni annyira hogy újra álomba sírjam magam. Aztán mindenki elment dolgozni, csak Vivi érkezett haza délelőtt 10-kor, mert szabadnapja volt és csak egy megbeszélésre kellett bemennie. Amikor elmeséltem neki mi történt, majdhogynem szóról szóra ezeket mondta: "Gabi. Tudom, hogy most nagyon rosszul érzed magad és semmi másra nem tudsz gondolni, de egészen biztos vagyok benne hogy a Ti kapcsolatotoknak nincs vége. Olyan összhang van köztetek, hogy egyszerűen csak rátok kell nézni és rögtön látszik, hogy Ti ketten egy igazi pár vagytok és etalon lehetnétek más pároknak. Nem szabad befordulnod, mert nem csak biztos vagyok benne hanem ide a rozsdás bökőt ha tévednék, vagy vízbe fojtom magam, vagy akármi, de tudom hogy igazam van mert akárhol és akárhányszor láttalak benneteket együtt nem lehetett nem észrevenni a harmóniát és ha rátok néz az ember csak arra tud gondolni hogy Ti vagytok az a két ember akik egymásnak lettek teremtve. Biztos vagyok abban, hogy neki most csak időre van szüksége hogy átgondolja a dolgokat, neked pedig erősnek kell lenned és arra kell gondolnod, hogy ez most csak egy átmeneti állapot és nemsokára újra együtt lesztek. Ő most is nagyon szeret, csak hagyj időt neki és biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni hozzád." Valami ilyesmit mondott. Hihetetlenül jól estek a szavai, mert végre volt valaki aki úgy mondta el milyennek látott minket mintha ott sem lettem volna és csak arra tudtam gondolni, hogy ha Ő így látja akkor az nem lehet véletlen, ha a tudtunkon kívűl ennyire mély hatással voltunk rá akkor biztos nem Ő az egyetlen aki ezt látta és ezt érezte... és az elkövetkezendő pár nap bebizonyította, hogy hasonlóan látta Csabi, Reni és Dia is. Mindegyikükkel külön-külön beszéltem és nem hiszem hogy nem lettek volna őszinték, különösen azért mert most volt a legfontosabb hogy azt mondják amit tényleg éreztek és láttak. Ennyi ember hogyan tévedhetné ugyanazt? De például ott van Ildi, aki akárhányszor csak ránk nézett, szinte ragyogott a szeme... Hányszor, de hányszor mondta mosolyogva hogy annyira örül nekünk és olyan jól nézünk ki együtt. Ez is csak egy újabb véletlen lenne...? Azok akikkel együtt találkoztunk mind örültek nekünk... és ha esetleg van valaki aki ebbe az irányba terelte Őt, nem tudom elképzelni hogy ez a valaki egyáltalán látott minket együtt vagy ki tudja... talán hátsó szándékai vannak... persze mindez csak vaktában lövöldözés és spekuláció, de... nem tudom miért történik mindez.
Viviel még aznap lementünk Nyíregyházára és a vezetéssel sikerült annyira lekötnöm a gondolataimat, hogy a beszélgetés közben nevetni is tudtunk az autóban. Már Nyíregyen voltunk amikor az egyik piros lámpánál megállt mellettünk egy kisdobozos áruszállító, aminek az oldalára valami francia szót írtak, alatta sütemények képei. Vivi nem tudta elsőre kiolvasni a szót és kérdezett valamit, én meg csak annyit értettem, hogy "Az a pasi pelenkát olvaszt?". "Hol?" - kérdeztem és néztem balra majd jobbra. "Mi?" - kérdezte. "Milyen pasi olvaszt pelenkát?" Ekkor kitört belőlünk a nevetés és egészen a parkolóig azon nevettünk, hogy az emberi süketség néha milyen abszurd tréfákra képes.
Vivi szülei nagyon nyíltszívű és kedves emberek, vallásosak, de nem fanatikus módjára, az apukája az a fajta ember akiből egyszerűen nem lehet nem kinézni hogy a végletekig becsületes és jólelkű. Az anyukájával nagyon sokat beszélgettünk. Másnap amikor elmeséltem neki a történetemet (és mindent elmeséltem neki a kezdetektől, a rosszat is), hosszas hallgatás után azt mondta hogy Ő sem érti, mert itt lát maga előtt egy jóképű fiút akiben semmi kivetnivalót nem talál, mert humoros, értelmes és a tetejébe még jólelkű is (igen, kaptam a dícséreteket szépen). Végül azt mondta, hogy szerinte van valami a háttérben amit nem tudok, pl. valaki aki bogarat ültetett a fülébe vagy egy másik fiú, esetleg mindkettő. Ezelőtt nem gondoltam erre. Mondtam neki, hogy nem tudom mire gondoljak mert ezekre éppúgy nem látok rá mint ahogy az ellenkezőjére sem. Végül azt javasolta, hogy ebben a pár napban amíg náluk vagyok próbáljam elterelni a gondolataimat, ez a legjobb amit tehetek. Azokkal a problémákkal amikre nem látok rá és amiket nem mond el nekem neki kell megküzdenie, és ha van ilyen akkor azzal hogy nem mondta el a megoldás kulcsát is a saját kezébe helyezte és én ebben így nem fogok tudni segíteni neki, ezért ezen ne is törjem a fejem. Azt mondta: "Te már letettél az asztalra valamit mert bebizonyítottad, hogy mennyire szereted és hogy bármit megtennél érte. Most már az Ő térfelén van a labda, most neki kell lépnie." Igaza volt, bár egy napig még nem hallgattam rá. Hiába küldtem az sms-eket, nem érkezett rájuk válasz, én pedig rossz dolgokra gondoltam. Csabiék már azon gondolkoztak hogy elveszik a telefonom, mert folyton azt néztem jött-e valami válasz, éjszaka is. De nem jött semmi. Aztán szombaton elmentünk öten Tokaj mellé a Tiszához olyan tűzrakós, picit horgászgatós kirándulásra. Nagyon szép helyet találtunk a Tisza partján és jól éreztük magunkat. Már besötétedett amikor az autókkal visszaindultunk és akkor jött tőle a hívás... Nagyon megörültem és remegő hangon kezdtem mesélni, hogy hol vagyunk, de abból amit Ő mondott igazából csak ez maradt meg bennem: "nem tudtam mit válaszolni". Erre csak annyit tudtam kipréselni, hogy "megértettem". A volt barátját ugyanezekkel a szavakkal utasította el, amikor már együtt voltunk és Ő próbálta visszaszerezni. Szinte már sajnáltam a fiút, mert pontosan tudtam mit érez... ugyanezt éltem át én is három és fél évvel ezelőtt, de fura érzés volt ezt a páromtól hallani. A lánytól akit szerettem, akivel két perccel azelőtt még együtt nevettünk és akivel közvetlenül a telefoncsörgés előtt csókolóztunk szerelmesen. Fura volt látni az átváltozást, amint egy másik fiúnak ezt mondja a telefonba monoton, színtelen hangon. ...és aznap este amikor ugyanezt a monoton és színtelen hangot hallottam, hirtelen eszembe jutott minden.
Másnap mind a heten elmentünk a nyíregyházi állatkertbe, Vivi szülei vittek el minket. Nagyon szép állatkert volt, szerintem nagyobb mint a budapesti, de az állatok kifutói is jóval nagyobbak. Voltunk fóka-show -n és a tropical-ban is. Dülöngélő függőhidakon kellett átsétálnunk óriási banánfák levelei alatt és a legnagyobb medence alá is be lehetett sétálni egy üvegfolyosón keresztül. Sokszor rámtört a fojtogató fájdalom, a hiány, de azért csináltam pár fényképet is. Az állatkert után ellátogattunk Vivi nagyszüleihez, akik bőségesen terített asztallal vártak minket és nagyon vendégszeretőek voltak. Valamivel 5 óra után indultunk haza Budapestre és elvittük Renátót is, mert Ő már Szentendrére jár a katonai iskolába. Aztán hazavittem Viviéket és egy óra múlva én is hazagurultam.
Ezen a hétvégén egy nagyon kedves családot ismertem meg, nélkülük sokkal nehezebb lett volna az a négy nap. Mindig ott voltak körülöttem, sosem hagytak egyedül, pedig sokszor megpróbáltam elsétálni hogy magam legyek. Nem értem, hogy a Szerelmemmel mi történt. Nem értem mivel váltottam ki belőle ilyen hirtelen dolgokat, ha én voltam egyáltalán. Mi történt, hogy egyik hétről a másikra a minden helyett a semmit jelentsem a számára. Lehet, hogy Vivi anyukájának van igaza, ilyen lépésre az ember nem szánja el magát ok nélkül. ...és ha nem mondja el miért történik ez az egész, akkor tenni sem tudok semmit. Persze az is lehet, hogy pont ez a lényeg, hogy ne tudjak tenni semmit. Hogy csak üljek karbatett kézzel és ne tudjam visszatartani. Ezzel még azt is elérte, hogy ne tudjam meggyőzni semmiről, hiszen Ő már eldöntötte... vagy valaki más aki arra terelte hogy így döntsön. Ki tudna egy láthatatlan problémát legyőzni, egy olyat amiről nem tudsz semmit? Senki. Esély sem lesz rá és ezt Ő nagyon jól tudja. Ha nincs feladat nincs megoldás sem, hiszen ha nem tudom mi a probléma, nem is lehet tenni semmit. Ez viszont így olyan mintha egy biliárd-játékost úgy golyóznának ki, hogy egyszerűen elveszik az ütőjét... míg a másik úgy játszik ahogy akar, a kigolyózott akár le is ülhet a kisszékre... igen, ez van. Nem érek neki semmit... úgy történt ahogy a legegyszerűbb és a leggyorsabb...
egyszerűen kigolyóztak.
